udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 42 találat lapozás: 1-30 | 31-42

Névmutató: Csíky András

1992. június 30.

Kolozsváron a bölcsészkaron belül a román tagozat mellett megalakult a magyar színész-, rendező- és dramaturgképző szak, tájékoztatott Tompa Gábor kolozsvári rendező és egyetemi tanár. Nem szeretné, ha Marosvásárhely-Kolozsvár konfliktus lenne, hiszen a tanárhiány nagy gond, ő egyben Marosvásárhelyen is tanít. Egyelőre tíz színészt, öt dramaturgot és három rendezőt szeretnének kiképezni. Csiky András fog tanítani, és mint tanársegéd Bács Miklós, beszédtechnika-tanárok Boér Ferenc és László Gerő lesznek, a mozgástechnikát pedig Valky Ferenc fogja tanítani. Vendégtanárok is besegítenek Budapestről, Bukarestből, valószínűleg Marosvásárhelyről is. /Kisgyörgy Réka: Színművészeti tagozat Kolozsváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

1997. november 20.

Dec. 20-án Budapesten, a Fészek Klubban ünnepélye keretek között átadták az idei Szentgyörgyi István színművészeti díjakat. A budapesti Székely Kör által lapított díjat évről évre ítélik oda erdélyi színészeknek. Idén Csíky András /Kolozsvár, Magyar Színház/, Tóth Tamás /Marosvásárhely/ és Molnár Gizella /Sepsiszentgyörgy, Állami Színház, Tamási Áron Tagozat/ vehette át a díjat. Ablonczy László, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója mondott beszédet. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 25./

1999. szeptember 3.

Aug. 31-én megtartották az első Gyergyói Diákfórumot a marosfői ifjúsági központban, ahol a Gyergyói-medence diákszervezeteinek képviseletén kívül meghívottként részt vett Minier Gábor, a megyei tanács alelnöke, dr. Garda Dezső parlamenti képviselő, Pál Árpád, Gyergyószentmiklós polgármestere, Csíky András, a megyei ifjúsági sportszervezet igazgatója, Kontesveller József, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Csató Judit, az Ifitéka vezetője, Antal Péter gyergyószentmiklósi városi tanácsos és mások. Dézsi Zoltán prefektus elfoglaltságai miatt csak délutánra érkezett meg. A fölszólalók elmondták: bár a Gyergyói-medence adja a legtöbb főiskolást a megyéből, a fiatalok nem térnek vissza, mert nem tudják itt kibontakoztatni képességeiket. Az ifjúsági szervezetek képviselői elmondták, hogy nem munkahely és a kulturális élet hiánya miatt nem vonzó Gyergyó. A tanácskozáson szó volt a ifjúsági szervezetek közötti kapcsolatok szorosabbá tételéről, a gyergyói főiskola diákjainak bevonásáról a helyi fiatalság életébe és egyebekről. /Diákfórum: menni vagy maradni? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

1999. november 19.

November 19-én adták át a Kolozsvári Állami Magyar Színház Bánffy Miklós vándordíját Senkálszky Endrének, a színház érdemes művészének. Visky András, a színház dramaturgja elmondta, hogy a Bánffy vándordíjat a színház 1992-ben, tehát az intézmény fennállásának kétszáz éves évfordulóján alapította. Ezzel a díjjal emlékeztek meg Senkálszky Endre 85. születésnapjáról, aki 61 évet töltött a színháznál. /Most is játszott az egyik Shakespeare darabban./ Az előző években díjazottak: Csíky András, Bogdán Zsolt, Nagy Dezső, Dobre Kóthay Judit, Bíró József és Tompa Gábor. /Nánó Csaba: Senkálszky Endre színművész Bánffy-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

2000. május 23.

Máj. 21-én Kolozsváron az Állami Magyar Színház adott otthont a végzős főiskolások búcsúztatásának. Felcsendült a Gaudeamus Igitur és az Elmegyek, elmegyek... Salat Lehel színművész, a harmadévesek osztályvezetője, sok sikert kívánt fiatal (immár) kollégáinak. A ballagók: Fodor Edina, Fodor Réka, Laczkó V. Róbert, László Kata, Némethy Zsuzsa, Szilágyi Szabolcs, Szotyori József és Varga Csilla színésznövendékek, valamint Köllő Katalin, Prezsmer Boglárka és Imreh István teatrológusok. Osztályvezető tanár: Csíky András. /Nánó Csaba: Elballagtak a színésznövendékek és a teatrológusok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2000. december 28.

Szatmárnémeti önkormányzata díszpolgárává választotta Ács Alajos színművészt. A 70 éves művész egyik alapító tagja ama legendás hírű társulatnak, mely 1953-ban még Nagybányán jött létre, aztán 1956-ban Szatmárnémetibe költözött s évtizedeken át együtt játszott Csiky Andrással, Elekes Emmával, Soós Angélával vagy az oly korán eltávozott Köllő Bélával és más neves színészekkel. /(Sike Lajos): Ács Alajos Szatmárnémeti díszpolgára lett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2001. március 15.

Rockenbauer Zoltán, a magyar művelődési tárca vezetője március 15-e alkalmából művészeti díjakat adott át Budapesten. A kitüntetettek között az eddiginél jóval nagyobb számú erdélyi magyar művész is található: Terényi Ede zeneszerző-zenetudós, a kolozsvári Konzervatórium tanára (Erkel Ferenc-díj), Csíky András kolozsvári színművész és Czintos József, a szatmárnémeti Északi Színház színművésze (Jászai Mari-díj), Ferenczes István csíkszeredai költő, a Székelyföld főszerkesztője és Fodor Sándor kolozsvári író (József Attila-díj), Demény Attila zongoraművész-karmester, a kolozsvári Magyar Opera főrendezője (Nádasdy Kálmán-díj), Murádin Jenő művészettörténész, kolozsvári képzőművészeti főiskola (Németh Lajos-díj), Almási István népzenekutató, kolozsvári Folklórintézet (Szabolcsi Bence-díj) és Beke György újságíró (Táncsics Mihály-díj). /Művészeti díjak nemzeti ünnepen Az egész nemzet művészetében gondolkodtak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2001. június 9.

A mostani színházi évad rövidebb volt, a színpadi munkával le kellett állni, mert a teljes fűtőberendezést kicserélik, tájékoztatott Tompa Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője. Jelentős sikerekben volt részük. A mizantrópot az UNITER az év legjobb előadásának jelölte. Ugyanakkor Bogdán Zsolt a kritikusoktól vehetett át jelentős díjat Alceste alakításáért. Csíky Andrást, elsőként a határon túli színjátszás történetében, Jászai-díjjal tüntették ki. Megnőtt a színház látogatóinak a száma. November elejétől április végéig szinte minden előadásukat telt ház előtt játszották. A Rómeó és Júliában Keresztes Attila bebizonyította, hogy alkalmas a rendezői pályára. Régen nem játszották kolozsvári szerző művét, ezért is örvendetes a Bajor Andor-bemutató. A zenés játék, A három testőr a társulat és a színművészeti tanszék negyedéves hallgatóinak közös produkciója volt. A Julie kisasszony című táncjáték is úttörő munkának számít a színházban. Az évad fő eseményének nevezhető a Harag György Emléknapok. /Náno Csaba: Megnőtt a színházlátogatók száma. Évadzáró beszélgetés Tompa Gábor színigazgatóval. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. november 24.

Színházi vita. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházi vitában állásfoglalásukban leszögezték: legmegfelelőbb állásfoglalás, ha estéről estére játszanak. Szakmai felelősségünk teljes tudatában "választottuk ezt a társulatot, színházat, és vele együtt annak igazgatóját." - vallották. Aláírták a színészek: Ambrus Emese, Bács Miklós, Bogdán Zsolt, Borbáth Júlia, Csíky András, Csutak Réka, Dimény Áron, Fodor Edina, Gajzágó Zsuzsa, Kali Andrea, M. Kántor Melinda, Keresztes Attila, Laczkó Vass Róbert, Nagy Dezső, Panek Kati, Salat Lehel, Senkálszky Endre, Varga Csilla. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2002. december 13.

Dec. 12-én a kolozsvári Állami Magyar Színházban kiosztották az évad művészeti díjait. A technikai díjat Maier Sándor, a világosító tár vezetője kapta. Tompa Gábor igazgató kifejtette: azokat díjazták, akik minimum öt szavazatot értek el. A díjazottak Bács Miklós, Keresztes Attila, Fodor Edina, Nagy Dezső, Csíky András, Bíró József, Kelemen Kinga, Hatházi András, Kézdi Imola. Debüt-díjat kapott Tyukodi Szabolcs. A Bánffy Miklós-vándordíjat Dimény Áron veheti át. Idén kezdte meg, a színháztörténelemben egyedül álló jelenségként, 65. színházi évadját Senkálszky Endre érdemes művész, akit szeretettel ünnepeltek az egybegyűltek. /Köllő Katalin: Nívódíjak a sétatéri színházban. Színháztörténeti pillanatok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2003. október 11.

Ötvenedik születésnapját ünnepli a szatmári magyar színtársulat. Soós Angéla színésznő emlékezett legszebb éveire. Az első években valóságos társadalmi esemény volt egy-egy agyar előadás, találkozások, megbeszélések színtere. Az előadás pedig nem ért véget a színpadon, a színészeket a vendéglőben várták. Egy-egy darabból száz-százötven előadást is tartottak, persze a turnékkal együtt, mégis gyakran került ki a pénztár ablakára a "minden jegy elkelt" felirat. Pedig akkor hétszáz férőhely volt, több mint most. Kiváló rendezők dolgoztak itt, Harag György, Kovács Ferenc, Taub János, Tompa Miklós, Szabó József vagy Farkas István. Csodálatos díszletek, kosztümök, színpadképek születtek, volt, hogy a közönség külön megtapsolt egy-egy, különlegesen jól sikerült díszletet. Az akkori színtársulatból Szatmárnémetiben már csak ő és Diószeghy Iván van jelen. Kolozsváron Elekes Emma, Csíky András, Boér Ferenc, Krasznay Paula. Vándor András Magyarországra települt ki. Manapság általános jelenség, hogy a kiemelkedő tehetségek többsége már a pálya első néhány évében elmegy. /Báthory Éva: Ötvenéves a szatmári magyar színtársulat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 11./

2003. december 16.

A 2002/2003-as évad művészeti díjait osztották ki dec. 14-én, vasárnap Kolozsváron, az Állami Magyar Színházban Tompa Gábor, a színház igazgatója elmondta, a díjak anyagi értékét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM), illetve Ambrus Csaba kolozsvári vállalkozónak köszönhetik. A díjazottak: Hatházi András, Kali Andrea, Visky András /szerzői és dramaturgi munkájáért/, Molnár Levente /debüt-díj/, Bíró József, Nagy Dezső, Kézdi Imola. Fődíjak: Dimény Áron, Salat Lehel, Csíky András, Bogdán Zsolt. Bánffy-vándordíj: Bács Miklós. /Köllő Katalin: Művészeti díjak kiemelkedő teljesítményekért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

2004. április 6.

Érdemdíjban részesült Hajdú Győző is, az Igaz Szó volt főszerkesztője, a szélsőségesen nacionalista Eugen Barbu, Corneliu Vadim Tudor és Adrian Paunescu kebelbarátja, aki 1989 előtt kivívta az erdélyi magyarok ellenszenvét. Az Érdemdíjat Kiosztó Országos Bizottságot a Román Akadémia elnöke, a képviselőház és a szenátus művelődési és munkaügyi bizottságának elnökei, a Művelődési és Kultusz-, az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium, illetve az Országos Sportügynökség képviselői, valamint az öt alkotási szövetség képviselői alkotják. A díjazott írók között található Balogh József, Domokos Géza, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Hajdú Győző, Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Szász János, Sütő András és Szilágyi István. Érdemdíjat kaptak továbbá Boér Ferenc és Csíky András színművészek, valamint Baranyai Ferenc és Gergely István képzőművészek. Fodor Sándort megdöbbentette az, hogy díjat kapott Hajdú Győző, Adrian Paunescu szenátor kebelbarátja is. Hajdút nem a romániai magyar írók javasolták a díjra, hanem olyan szerv, amelynél elévülhetetlen érdemeket szerzett. /Papp Annamária: Érdemdíj az érdemtelen Hajdú Győzőnek. Elismerésben részesültek a romániai magyar alkotók. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

2004. május 13.

Száz romániai író-költő, ezen belül tíz magyar alkotó sorában a Ceausescu-rendszert kiszolgáló Hajdu Győző is állami elismerésben részesült. Szabó Gyula szerint az elismerést nem azok kapják, akiknek munkássága feddhetetlen. Az érdemdíj havi 8,4 millió lejes juttatást jelent, amelyet az állami költségvetésből fizetnek. A jogosultságot az Országos Bizottság dönti el. A testület tagjai többek közt a szenátus és az alsóház művelődési, egyházügyi és tömegtájékoztatási bizottságának elnökei, köztük Adrian Paunescu szenátor. A testületnek egyetlen magyar tagja sincs. Az írók mezőnyében 100 érdemdíjas között 10 magyar szerepel. Balogh József bukaresti szerkesztő mellett Domokos Géza, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Hajdu Győző, Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Sütő András, Szász János és Szilágyi István a kitüntetett. A képzőművészek sorában Baranyai Ferenc és Gergely István kapott érdemdíjat, a 135 színművész között pedig Boér Ferenc, Csíky András, Lohinszky Loránd, Senkálszky Endre és Tarr László, a 126 zeneszerző-zenész között Bács Lajos, Hary Béla, Ruha István és Valkay Ferenc a magyar kitüntetett. A sportolók 45 fős mezőnyében érdemdíjban részesült Szász Éva Sára, Szemányi Margit, Balló Ferenc, Stefanescuné Ugron Jozefina, Stanisel Stark Anna, Bíró Anna Ilona, az edzők sorában Barcany Pál, Paneth Farkas és Fűrész Géza. Érdemdíjas a Román Akadémia tagjává választott Lászlóffy Aladár és Jakó Zsigmond is. A Kolozsváron élő Szabó Gyula úgy tudja, a román írószövetség őt is javasolta érdemdíjra, de a jogosultságot elbíráló országos bizottságban Adrian Paunescu Hajdu Győzőt támogatta, így maradt ő ki a lajstromból. Hajdu Győző feltétlen kiszolgálója volt a bukott kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak és rendszerének. Szabó Gyula szerint az ő mellőzése annak köszönhető, hogy Képek a kutyaszorítóból című, az utóbbi években megjelent négykötetes memoárjában sokak számára meglehetősen kényelmetlen tényeket tárt fel. Hajdu Győző úgy véli: megérdemelte az elismerést, mert az ő főszerkesztésében megjelenő Együtt-Impreuna magyar–román nyelvű kulturális lap „rendkívül fontos küldetést betöltve a magyar kultúrát népszerűsíti Bukarestben”. /Benkő Levente: Ellenvéleményeket szült az érdemdíj. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./

2004. november 27.

Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész az utóbbi évadokban többször lépett fel az opera színpadán. Gyergyóremetén született, Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt. Ezután határozta el, hogy színész lesz. Kolozsváron, Csíky András osztályában végzett. Tompa Gábor szerződtette a Kolozsvári Magyar Színházhoz A zenéhez Bencze Gergely Katalin hozta közelebb, aki zenét szerez, tanít, karmester, korrepetál, nagyon sokoldalú. /Köllő Katalin: Egy énekes színész története. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2005. június 13.

Június 12-én volt a Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiváljának díjkiosztó ünnepsége Kisvárdán. A Szabadkai Népszínház társulata vitte haza idén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium fődíját. A szakmai zsűri döntése alapján a vajdasági színház Nyikolaj Koljada Murlin Murlo c. darabjának Hernyák György rendezte előadásáért kapta a másfél millió forintos díjat. Az Illyés Közalapítvány díján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház osztozott, előbbi Örkény István Tóték című komédiájának Vidnyánszky Attila rendezte előadásáért, a kolozsváriak pedig Georg Büchner Woyzeck című drámájának Mihai Maniutiu által színre vitt produkciójáért kapták a díjat. A zsűri a Temesvári Csiky Gergely Színháznak ítélte Kisvárda város díját, a Kövesdy István által színre vitt Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjáért. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma életműdíjat adományozott Csíky Andrásnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművészének, valamint Hajdú Gézának, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata színművészének. /Köllő Katalin: Életműdíjjal jutalmazták Kisvárdán Csíky Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2005. augusztus 25.

Csíky András Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a közelmúltban életműdíjjal kitüntetett kolozsvári színész 75 éves, akinek emlékezetesek filmszerepei is. A művészt köszöntötte a lap. /G. D.: Híres születésnapok. Csíky András 75 éves. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2005. december 6.

Hosszabb kényszerszünet után ismét kiadták a Szentgyörgyi Istvánról elnevezett színművészeti díjat. A díjat 1994-ben a Budapesti Székely Kör alapította, és az évek folyamán olyan erdélyi művészek kapták meg, mint Ferenczi István, Csíki Ibolya, Péterffy Lajos, Orosz Lujza vagy Csíky András. Utoljára 2002-ben sikerült kiadni a díjat, aztán következtek a szűkös esztendők. A díjazottak: Ferenczy Annamária temesvári színésznő, Lohinszky Loránd marosvásárhelyi művész, László Károly sepsiszentgyörgyi színész. /Okos Márton: Átadták Szentgyörgyi István Színművészeti Díjat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 6./

2007. február 23.

A Román Színházi Szövetség (UNITER) döntése alapján Csíky András kolozsvári színművészt a 2007-es UNITER-Gála keretében életmű-díjjal tüntetik ki. Csíky András 1977-től tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának. Több jelentős díjban és kitüntetésben részesült, köztük: A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) Életműdíja, A Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendje, Jászai Mari-díj, Szentgyörgyi István-díj, a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának Életműdíja, Erzsébet-díj. Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke Hűségdíjat adott át Sepsiszentgyörgyön László Károlynak, a Tamási Áron Színház művészének. /UNITER-díj Csíkynek, Szentgyörgyi-díj Boérnak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2007. április 25.

Életműdíjjal tüntette ki a Román Színházi Szövetség (UNITER) Csíky András Jászai Mari-díjas színművészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját. A Nagyszebenben megtartott díjátadó gálaesten a neves színművész egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen, ezért levélben köszönte meg a rangos díjat. /Csíky András UNITER-életműdíjas. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./


lapozás: 1-30 | 31-42




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék